Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Intertext, avagy: szentháromságra hangolva

2018.10.06

Pepe és Kapa (részlet)

(Kapa egy bordó bársonyfotelben ül, Pepe vagy nincs megvilágítva - aka hang -, vagy gyermek jelmezben kiskocsit, vonatot tologat) 

Pepe.: - De hiszen itt nincs semmi mindezeken túl!

Kapa.: - "Az éj valék, s a világot szültem gyermekül." 

Patak: - Kivéve a hang, kedvesem, az éjnek hangja van. 

- De... 

- Nincs de, érted? Itt-semmi-nincsen.

- A semmi a mindenség egy csavarral csupán. 

T.W.: - Well... I figured that coffee is a twist because it is black and white. 

- Kapa, ez ki? 

- Ez? Tom Waits. 

- ...és mit csinál itt? 

- Mit, mit, hát Godotra vár, mit csinálna - pont, mint mi! 

- Természetesen, ahogy mi mindahányan - mondták a kék tündérek. (Halkan beúszik a köv. hang, mintha egy vonatról hangzana fel, ami mintha szélből lenne: "Happy birthday to you yane huney...") 

- Kapa, mi ez a dal? 

- Ez az amerikai őslakosok által youtube -ra feltöltött születésnapi köszöntő dal. Bárki számára elérhető. Nagyon szép dal. 

- Kapa, arra gondoltam, hogy... szóval, most, hogy így megöregedtél, sokkal természetesebben viselkedsz, meg jobb fej vagy: úgy általánosságban véve nyugodtabb lettél, és ez olyan jól esik nekem.

- Na, bökd már ki. 

- ...de. 

- Igen? 

- ... szóval...

- ...

- Megígéred, hogy nem fogsz megharagudni? 

- Meg, meg persze. 

- Kimondom akkor: hiányzol, és ez rossz. 

- De hát itt vagyok melletted, egyrészt; másrészt pedig, hogy Mi a jó és Mi a rossz, Pepikém, az Teljesen mindEgy!  ( Felkacag, sírva kacag, őszintén, hosszan.)

(Szünet.) 

Pepe: - Ezt most hogy érted? 

K.: - Az élet olyan, mint a hang emlékei.

- ...és ezt, hogy érted? 

- Hogy az élet a mindenség emléke, álma, képzelete, na: érted nem? Hát egyről beszélünk! 

- Ne baszd már föl magad minden semmiségen. 

- Jó, jó; végül is: igazad van. 

(Konfetti, és szülinapi trombita) - bejátszás: Dokumentum filmből - Mely nép, hogyan ünnepli a születést és halált

- Pepe: De szép! Milyen sokféle az élet, ugye, Kapa? 

- ... 

Kötetlen színházi Impro következik: 

                   Kapa elaludt a széken. Vajon miről álmodhat? 

Nagyítsunk bele a szívébe: 

Elméjébe: 

Testébe: 

 

Instrukciók:

- Megnézni, elolvasni az Inspirációkat;- Visszahozni belőlük konkrét részeket

 

A belépőjegy könyvjelzőként újra felhasználható, mely a következő listát tartalmazza: 

I n s p i r á c i ó k : 

Márai Sándor: Jób ...és a könyve / Hang / Nászút 

Jim Jarmusch: Coffee and cigarettes 

Sameul Becket - Godotra várva

Csobánkapuszta 

Szabó Lőrinc: Dsuang-Dszi álma 

Grund Színház & Keith Johnstone - Impro 

Weöres Sándor - A Teljesség felé /  A teremtő képzelet

 

Záróakkord: 

- Szándéka, hogy a nézők is kapjanak ihletet s kedvet e művekhez - 

- Pepe: Van egy nagyszerű dolog az inter-textualitásban: olyan, mint egy tartalom jegyzék. 

- Kapa: Igen, egyetértek. 

 (Szünet)

(...Vagy vége?)

- Kapa? 

- Hm? 

- Vége van már?

-  "Lényege nem-keletkezett és nem-múló" - Weöres. 

Pepe: - Tudtad, hogy Weöres éjjel írt, reggel a Szecskában sakkozott, és Hamvas tanító mestere volt? 

Kapa: - Nincs múlt, sem jövő, hányszor mondjam el. Vegyél levegőt, innen látom, hogy megint tök feleslegesen stresszeled magad

Patak: (A tükörbe magának) Tök fölöslegesen... Mikor voltál utoljára masszázson? Vagy futni? Fürdőben? 

Pepe: - Nem emlékszem!!! (Hisztérikusan erőltetett röhögésben tör ki stressz oldás gyanánt, haja égnek áll, mikor felkapcsol rá a lámpa, szemei golyóznak.)  TE MEG KI VAGY?    H o l   v a n   K a p a-a-a   !?!

- (Továbbra is a tükörnek) Minden rendben van, én vagyok a pszichológus bácsi. 

 

 

(Folyt. köv.)

 

További fejezet címek:

Köztéri mosógép, avagy: két látó találkozik 

Aura turizmus & katasztrófa turizmus

Pálmalevelek összes 

Flattered Earth - avagy: a karma horizontális

Köriksz - A táncról 

Mindenkinek jó 

A kishercegnő 

Jártok-e össze a férfiakkal? 

Nőkör 

A dalok keletkezése

A másik nyelve 

Devil/Lived - Múlt és jövő nincs 

A tagadásról 

Om

 

 

 

 

 

 

Vörösmarty Mihály: Az Éj monológja - Csongor és Tünde

Sötét és semmi voltak: én valék,
Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj,
És a világot szültem gyermekűl.
Mindenható sugárral a világ
Fölkelt ölemből; megrázkódtatá
A semmiségnek pusztaságait,
S ezer fejekkel a nagy szörnyeteg,
A Mind, előállt. Hold és csillagok,
A menny csodái lőnek bujdosók
Kimérhetetlen léghatárokon.
Megszűnt a régi alvó nyúgalom:
A test megindúlt, tett az új erő,
S tettekkel és mozgással gazdagon
Megnépesűlt a puszta tér s idő,
Föld és a tenger küzdve osztozának
Az eltolt légnek ősi birtokán;
Megszünteté a tenger habjait,
S melyet haraggal ostromolt imént,
Most felmosolyga mélyiből az ég;
S mint egy menyasszony, szépen és vidáman
Virágruhába öltözött a föld.
A por mozogni kezdett és az állat,
S királyi fejjel a lelkes porond,
Az ember lőn, és folytatá faját,
A jámbort, csalfát, gyilkost és dicsőt. -
Sötét és semmi vannak: én vagyok,
A fény elől bujdokló gyászos Éj. -
A féreg, a pillanat búboréka,
Elvész; idő sincs mérve lételének.
Madárt a szárny, a körmök állatot
Nem váltanak meg, kérges büszke fát
Letesznek századoknak súlyai.
Az ember feljő, lelke fényfolyam,
A nagy mindenség benne tűkrözik.
Megmondhatatlan kéjjel föltekint,
Merőn megbámúl földet és eget;
De ifjusága gyorsan elmulik,
Erőtlen aggott egy-két nyár után,
S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia.
Kiirthatatlan vággyal, amig él,
Túr és tünődik, tudni, tenni tör;
Halandó kézzel halhatatlanúl
Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is,
Még a hiúság műve van porán,
Még kőhegyek ragyognak sírjain,
Ezer jelekkel tarkán s fényesen
Az ész az erőnek rakván oszlopot.
De hol lesz a kő, jel, s az oszlopok,
Ha nem lesz föld, s a tenger eltünik.
Fáradtan ösvényikből a napok
Egymásba hullva, összeomlanak;
A Mind enyész, és végső romjain
A szép világ borongva hamvad el;
És hol kezdve volt, ott vége lesz:
Sötét és semmi lesznek: én leszek,
Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj.

 

Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
– Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.
– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,
most nem tudom, – folytatta eltünődve, –
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –
Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! –
Ő mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –
Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.

 

 

ev-not-kv.jpg