Rímek
Bátorító kedvességek esetlegesség esetére
létezik a lehetetlen!
létezik az új bizalom,
létezik a hó avaron,
létezik új bőr a varron!
25 után az új kor,
soha később, soha jobbkor!
ezúttal, ha ugrik, nézze:
kirepül a messzeségbe!
biztosítjuk nyakát, lábát,
átússza velünk a Szávát!
az új szerelem sem a régi?
a társaság kicseréli!
hatástalan terápia?
azt hiszi, a halál fia?
időpontra 'che' várnia?
itt egy szép, új kerámia!
lesz, mit rajta csodálnia!
aktív életenergia!
gyorsabb, mint a Szavária!
rostokolni minek, nohát,
bővítse az élők sorát!
egyszer kelne fel a nappal,
ne a géppel, vagy az app-pal!
mozdítsa meg fáradt testét,
legyen rajta hét szín festék!
vér vörös(s)e, szem sárgája,
pőre melle, árva szája
tisztuljon a hája, mája!
vigyorodjon rá a mára,
mint valami hű arára!
csituljon a szíve! drága
nem élni a ritmusára.
hallgassa, ne kalapálja!
a közege se motiválja?
nem a maga birkanyája!
más gatyáját ne magára!
illegjen, mint ama bálba,
de csak úgy, mint: limitálva.
nézzen bele a kanálba,
ez az itten, az a "máya".
magáé a főszerep is,
sőt egyszerre statisztálja!
nem kell várjon a csodára,
maga: már az, a csudába.
Bulgakov szól eképp:
"Igen, de hát voltaképpen mi is vonzott hozzá? Úgy áll a dolog, hogy ha egy ember belső világa, a lelke nem tartogat meglepetéseket a számunkra, akkor személye érdektelen."
Pár beszéd
Tűzre a kövek,
Várlakra jövek.
Nézlek, de ér zek-e?
Kérdezd, hogy főzzek-e?
Ha van ló, hát van zeke,
de ha a vonakodsz, vonlak!
Madárra tollak...
Füzetre vázlat,
Jövökre várlak.
Lélekre rétek,
Ha élsz, én is élek.
"Te jól élsz, én jól élek, mi jól élünk, te jó lélek." (...?)
Ezégen át az elég-iaiászig
Ez: a lámpa alatti árnyék, ez követ engem.
Élni tudok még, ez kiderül, sőt: több is ezeknél.
Bár az eleve, hogy emitt vagyok én, aki sétál
ér fel
egy csoda féle zenével.
Rájöttem, ami loccsant, én voltam. Pici tócsa ugyan,
s hát hinni, hogy itt ez a víz s az a test azonosság:
furcsa rokonság...
Kezdődni, befejezni, üresség.
Már elegem lett éppen ezekből!
A lenni vanást akarom immár csak át-re-zeg-élni.
Mosni a hegy folyamában, száradni csak a szélben,
hangtalan űrzizegésben, minden semmitevésben.
Hallgatni.
Itt
ez a szép
szeretet.
Ezt hagyni engemet áthatni!
Olcsó!
Mondom!
Vadi porték!
Zacskóbúl ki se vettem!
...
Nem kell?
Ó, hogy a jó kenyerezzen le szeletelttel...
Van.
Van a szél.
Szer etet.
Víz?
Van.
Szeretet.
Föld?
Van.
Az etet.
Test?
Van.
Majd a föld megeszi.
Ja.
Jó.
Tudom én.
És Azt tudod-e, hogy eladdig,
hogy szeretelnél boldogan élni?
