Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rímek

Bátorító kedvességek esetlegesség esetére


létezik a lehetetlen! 
létezik az új bizalom, 
létezik a hó avaron, 
létezik új bőr a varron! 
25 után az új kor, 
soha később, soha jobbkor!
ezúttal, ha ugrik, nézze: 
kirepül a messzeségbe! 
biztosítjuk nyakát, lábát, 
átússza velünk a Szávát!
az új szerelem sem a régi? 
a társaság kicseréli! 
hatástalan terápia? 
azt hiszi, a halál fia? 
időpontra 'che' várnia? 
itt egy szép, új kerámia!
lesz, mit rajta csodálnia!
aktív életenergia!
gyorsabb, mint a Szavária! 
rostokolni minek, nohát, 
bővítse az élők sorát!
egyszer kelne fel a nappal, 
ne a géppel, vagy az app-pal! 
mozdítsa meg fáradt testét, 
legyen rajta hét szín festék!
vér vörös(s)e, szem sárgája, 
pőre melle, árva szája
tisztuljon a hája, mája!
vigyorodjon rá a mára, 
mint valami hű arára!
csituljon a szíve! drága
nem élni a ritmusára. 
hallgassa, ne kalapálja! 
a közege se motiválja? 
nem a maga birkanyája!
más gatyáját ne magára!
illegjen, mint ama bálba, 
de csak úgy, mint: limitálva. 
nézzen bele a kanálba, 
ez az itten, az a "máya". 
magáé a főszerep is, 
sőt egyszerre statisztálja! 
nem kell várjon a csodára, 
maga: már az, a csudába.

 

Bulgakov szól eképp: 

"Igen, de hát voltaképpen mi is vonzott hozzá? Úgy áll a dolog, hogy ha egy ember belső világa, a lelke nem tartogat meglepetéseket a számunkra, akkor személye érdektelen."

 

Pár beszéd


Tűzre a kövek, 
Várlakra jövek.  

Nézlek, de ér zek-e?

Kérdezd, hogy főzzek-e?

Ha van ló, hát van zeke, 

de ha a vonakodsz, vonlak! 
Madárra tollak... 

Füzetre vázlat, 
Jövökre várlak. 

Lélekre rétek,

Ha élsz, én is élek. 

 

"Te jól élsz, én jól élek, mi jól élünk, te jó lélek."  (...?)

 

Ezégen át az elég-iaiászig

Ez: a lámpa alatti árnyék, ez követ engem.

 

Élni tudok még, ez kiderül, sőt: több is ezeknél.

 

Bár az eleve, hogy emitt vagyok én, aki sétál

ér fel

egy csoda féle zenével. 

 

Rájöttem, ami loccsant, én voltam. Pici tócsa ugyan,

s hát hinni, hogy itt ez a víz s az a test azonosság:

furcsa rokonság...

 

Kezdődni, befejezni, üresség.

Már elegem lett éppen ezekből! 

A lenni vanást akarom immár csak át-re-zeg-élni.

 

 

Mosni a hegy folyamában, száradni csak a szélben, 

hangtalan űrzizegésben, minden semmitevésben.

Hallgatni. 

 

Itt

ez a szép

szeretet. 

 

Ezt hagyni engemet áthatni!

 

Olcsó!

Mondom!

Vadi porték! 

Zacskóbúl ki se vettem!

...

Nem kell?

Ó, hogy a jó kenyerezzen le szeletelttel...

 

Van. 

Van a szél. 

Szer etet.

Víz? 

Van. 

Szeretet. 

Föld? 

Van. 

Az etet. 

Test? 

Van. 

Majd a föld megeszi. 

Ja. 

Jó.

Tudom én. 

 

És Azt tudod-e, hogy eladdig,

hogy szeretelnél boldogan élni?